A földtégla személyes ügyünk

Batki Gábor vagyok, a Magyar Földtégla egyik alapítója és ezt a vállalkozást a nagyszüleim családi háza inspirálta.

Néhány éve nagyapám egészségügyi állapota miatt a nagyszülői házon jelentős átalakítást kellett végrehajtanunk, amivel egy kőművesmestert bíztunk meg. Szépen, terv szerint haladtak a munkálatok egészen addig, amíg a házon dolgozó mesternek egy pár flexkorongjába került egy nagyobb méretű ablak kivágása a falból.

Értetlenül álltunk a helyzet előtt, aztán egyszer csak a homlokomra csaptam: hiszen a nagyszüleim háza vályogból épült!

Megrohantak a gyerekkori emlékek. Eszembe jutottak a forró nyári esték, amikor jólesően húzódtunk be a hűvös házba. A karácsonyok, amikor a kályha melege egész éjszaka és még másnap reggel is kitartott.

Ez az eset megerősített abban, amit régóta gondolok, hogy ennek a kiváló építőanyagnak újra teret kell biztosítani a magyar építészetben  – így jutottam el a kortárs vályoghoz, a földtéglához, majd a saját vállalkozás indításának ötletéhez.

Csapatunk minden tagja  személyesen is megtapasztalta már valamilyen formában ennek a majdnem feledésbe merült építőanyagnak a felhasználásából eredő lehetőségeket. Ezért mondhatom nyugodt szívvel, hogy a földtégla számunkra nemcsak egy üzleti vállalkozás, hanem személyes ügyünk.

Pallagi Károlyné Ilona

elnök

20 évvel ezelőtt egy bekölcei lakos önhibáján kívül hontalanná vált. Ilona több helyi lakossal közösen bontott vályogházból emelt új otthont a bajba jutott úrnak. Az úr fél éve a csapatunk tagja, segítkezik a földtégla, vályogtégla előállításában, háza pedig ma is áll és tökéletes állapotban van. Ilona ma a földtégla gyártási folyamatát felügyeli, hogy több száz hasonló házat építhessünk a következő években.

Varga Rita

építész

A projekt beindítása előtt lázasan kutattunk egy olyan környezettudatos tervező után, aki számára a földtégla nemcsak egy “újabb projekt”, hanem lelkesítő szakmai cél. Egerben mindenki Ritát ajánlotta, aki nemcsak zöld, de több éve folyamatosan képzi is magát a témában. 3 éve ismerkedtünk meg, lassan egy éve a csapatunk tagja, ő a Magyar Földtégla szakmai agya, a földtégla, vályogtégla előállításának szakmai felügyelője.

Nem csak magunkért csináljuk

A Magyar Földtégla a kezdetektől fogva nemcsak rólunk, az alapítókról szólt. Olyan vállalkozást álmodtunk meg, amely egyre több és több környékbéli embernek adhat helyben munkát – ezért is működünk az alapítás óta szövetkezeti formában.

A földtégla technológia népszerűsítésével hozzá szeretnénk járulni egy fenntarthatóbb, a természeti erőforrásokat kímélő gazdaság és az ökológiai szempontokat az élet minden területén érvényesítő társadalom kibontakozásához. Tiszteljük a földet, hiszen nemcsak rajta, belőle is élünk.

A természeti kincsek megóvása legalább olyan fontos, mint az épített és szellemi örökség védelme – és ez minden egyes földtéglában megtestesül, hiszen fenntartható forrásból dolgozunk, az őseink tudását ötvözzük a modern technológiával, minimális ökológiai lábnyomot hagyva magunk után.

Földtéglával építkezne?

Beszéljük meg a részleteket!

Töltse ki az alábbi űrlapot és munkatársaink felveszik Önnel a kapcsolatot.

Új Esély Extra Gyártó és Szolgáltató Szociális Szövetkezet
MAGYAR FÖLDTÉGLA GYÁRTÁS

Székhely: 3300 Eger, Jankovics Dezső u. 9.
Adószám: 25074633-2-10
Tel.: +36305617821 , +36303310510
E-mail: info@magyarfoldtegla.hu
Web cím: www.magyarfoldtegla.hu

GINOP-5.1.7-17-2018-00117